Kérdésed van? Írj nekünk bizalommal! [info@csillaggyongy.hu]

Csakra karkötők


A csakra szanszkrit eredetű szó, magyarul kereket jelent. Elnevezésének eredete a tisztánlátókhoz köthető, akik szabad szemmel is képesek voltak látni az emberi aurát és a csakrákat, mint örvénylő energiaközpontokat.  A buddhisták örvénynek, forgatagnak is nevezik, ugyanis a csakra a kerékhez hasonlóan forog: ha iránya az óramutató járásával megegyező, akkor energiát vesz fel, míg ellenkező irányú forgás esetén környezetének energiát ad le.  

A csakrák a gerincoszlop mentén csatlakoznak testünk energia- és idegrendszerére, ellátva azon keresztül energiával a szerveket, szöveteket, sejteket.  A hinduk szerint az emberi test 7 fő csakra (energia) központot rejt magában, melyeket a nádi (életerőt szállító csatorna) köt össze. Mindegyik csakrához egy-egy szín köthető, mely megfeleltetés egyrészt rámutat a színekhez hasonlóan a csakrák összetett jelentéstartalmára, másrészt utal az adott csakra műkődésére leginkább jellemző szín általi reprezentációra.

A 7 fő csakra (a farokcsontól kezdve egészen a fejtetőig):

  1. Gyökércsakra
  2. Szakrális (nemi) csakra
  3. Napfonat csakra
  4. Szívcsakra
  5. Torokcsakra
  6. Homlokcsakra (harmadik szem csakra)
  7. Koronacsakra

7 csakra karkötő

 


8termék 18

7 csakra howlit karkötő

4 100 Ft

7 csakra norvég labradorit karkötő

4 100 Ft

7 csakra ónix karkötő medállal

4 150 Ft

7 csakra ónix karkötő 2.

4 100 Ft

7 csakra rózsakvarc karkötő

3 750 Ft

7 csakra szodalit karkötő

4 200 Ft

7 csakra lávakő karkötő

3 950 Ft

7 csakra ónix karkötő (férfi)

4 100 Ft